Stratégia mint vállalati alapfeltétel

A stratégia – eszköz vagy fegyver? – ezzel a címmel tartott előadást kedden este a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székhelyén Kosza Alíz, az egyik legtapasztaltabb romániai üzletasszony, aki húsz évig topmenedzseri állásokat töltött be különböző híres, multinacionális cégeknél, jelenleg pedig bizniszmentorként kis- és középvállalatok segítésén dolgozik.

Saját pályafutásából két vállalatot hozott fel példának, és mondanivalóját egy japán közmondással vezette be: Jövőkép nélkül hiába tervezünk. Véleménye szerint a cégeknek sincs jövőjük stratégia nélkül, amit két-három évre kell kidolgozni. 2009-ben a gazdasági válság kirobbanása azokat érintette leginkább, akiknek nem volt kidolgozott stratégiájuk. Az alapelvek a kis- és nagyvállalatoknál megegyeznek: tudniuk kell, mit akarnak elérni, kiknek ajánlják termékeiket és szolgáltatásaikat, ugyanakkor bármekkora is legyen a vállalkozás, csak komoly piackutatással, a fogyasztókkal folytatott jó kommunikálással, a szakma szeretetével képesek előre lépni. A vállalat honlapján őszintének kell lenni, a hozzáadott érték nélkül eleve kudarcra vagyunk ítélve.

A stratégia nem valakinek az ötleteiből áll, nem fegyver valakik ellen, nem marketingterv, és nem a tervek terve, hanem olyan, emberekre és vállalati értékekre épített eszköz a növekedéshez, amely integrálja a tehetséget, a művészetet és a kapacitást. Átalakításokat végeztet el, de nem erőszakkal, hanem mindig a tulajdonos meggyőzésével.